7. fejezet 1. rész

Megjegyzés: Hali! Ezt a fejezetet kettészedem. Ez Elizabeth szemszögéből lesz, a második rész, pedig Bella szemszögéből. A komi határ most is él. Amint megvan a 10, hozom az új fejit =) Azt elárulom, hogy nekem ez a fejezet a személyes kedvencem :D Remélem nektek is tetszeni fog =) Jó olvasást!

Elizabeth szemszöge

Mikor kinyitottam a szemem egy sötét lyukban találtam magam. Jól láttam, de azért annyira nem jól, mint egy rendes vámpír. Ezért meg kellett magam erőltetnem, hogy észrevegyem az ajtó mellett álló, sötétbe burkolózó idegent.

- Hol vagyok? – kérdeztem erőtlen hangon, a fejem még kicsit zúgott és hirtelen képek kezdtek el száguldozni a szemeim elől. Egy ember az úton… Nem mozdul… Nem tudok fékezni… A fal és a sötétség…

- Mi történt velem? – kérdeztem most már emelt hangon. Próbáltam érzékelni a vámpír képességét az adottságommal, hogy ha támadna, akkor ellene tudjam fordítani, de semmi veszélyeset nem észleltem, nem támadó képessége volt. Még jobban rákoncentráltam és megéreztem az erejét. Valamiféle gondolatolvasás lehetett. Szükség esetére lemásoltam, de nem állt szándékomban használni.

- Olaszországban vagy, gyermekem – mondta a férfi nyájasan. Felfordult tőle a gyomrom.

- Na, és miért vagyok itt? – kérdeztem flegmán.

- Sajnálom, hogy erőszakkal kellett elhoznunk onnan. Úgy terveztem, hogy az egész családod önszántából jön és most, hogy ott van veletek a Cullen család, természetesen Edwardot és a bájos Alice-t is szívesen vártam volna, de hát Adamben sajnos csalódnom kellett. Nem sikerülhetett a tervem nélküle ezért erőszakhoz folyamodtam. Nagyon bánt engem, de nem tehetek ellene semmit – suttogta halkan és szívélyesen. A hangjától a hideg futkosott a hátamon.

- Istenem milyen modortalan is vagyok! – kiáltott fel hirtelen. - Még be sem mutatkoztam! A nevem Aro. – Sziszegve fújtam ki a levegőt. A francba! Hát persze! Ki
más? Természetes, hogy a Volturi rabolt el!

- Mondhatnám, hogy örülök, de hazudnék! – vetettem oda neki nyersen.

- Oh, Elizabeth! Sajnálom, hogy így állsz hozzá! Szerettelek volna téged megtartani, de sajnos nem lehet. Nem csak azért mert engedetlen vagy. Sőt, ez tetszik! Ilyen tulajdonságokat keresek a testőreimben. Tüzes és harcos! Csodálatos alany lennél! – mondta vágyakozva.

- Hát akkor miért nem tart meg? – kérdeztem óvatosan. Nem szerettem volna idő előtt meghalni. Sőt, soha nem szerettem volna meghalni!

- Meg kell, hogy büntessem Adamet. Nem tűröm az árulást! Már pedig azzal, hogy elárulta nektek, miért van ott, sajnos elkövette a legsúlyosabb bűnt. Hátat fordított urának és a vesztét akarta.

- Adam nem akarta a veszteteket! Csak kilépett. Ebbe az ostoba klánba nincs szabad akarat?! – kiáltottam dühösen.

- Már, hogyne volna! – kiáltotta Aro mosolyogva, de aztán mosolya eltűnt és közelebb lépett hozzám, majd pofon vágott. Az erejétől nekirepültem cellám falának.

- Látom egy kicsit engedelmességre kellene téged tanítani! Oh, de várj csak! Erre inkább nem pazarlom az időmet! Egy hét múlva úgyis meghalsz! – mondta gúnyosan és kilépett a zárkám ajtaján. Egy valamit azonban nem értettem.

- Ha kell magának a képességem miért öl meg? És ha megöl, miért csak egy hét múlva?

– Aro kedvesen mosolyogva vissza fordult.

- Kedvesem, azért öllek meg, mert rájöttem, hogy a te halálod nagyobb büntetés Adamnek, mintha őt magát ölném meg. A képességedre meg nincs annyira nagyon szükségem. Te csak másoló vagy, vagyis amikre képes vagy, nekem azok már megvannak egyszer. Nincs szükségem többre. A halálod, pedig azért egy hét múlva lesz, mert addig, játszok veled egy kicsit! – mondta mosolyogva, majd elment.

Amikor egyedül maradtam lekuporodtam a cellám sarkába. A fejemet a kezeimbe temettem és azon gondolkodtam, hogyan tudnák megszökni. Végigfuttattam az agyamban azokat a képességeket, amiket lemásoltam és már az enyémek. A Cullen család egyes tagjain éreztem, hogy vannak képességeik, de nem ástam bele magam nagyon, ezért nem tudom, hogy mik azok és nem is másoltam le, tehát ezek nem segíthetnek. Ott van viszont Anthony ereje! Körülnéztem a szobába és észrevettem egy fém asztalkát az egyik fal mellett.

Rákoncentráltam és az asztal a levegőbe emelkedett. Egy ideig egy helyben lebegtettem, majd teljes erőmből az ajtóhoz vágtam. Az ajtónak nem lett semmi baja, viszont az asztal, ripityára tört. Ajjaj, ez nem jó. Milyen ez az ajtó, vámpír biztos? Mivel az asztal széttört és mást tárgy nem volt a zárkában, az ajtóhoz vágható tárgyak száma ezzel le is nullázódott. Viszont jó ötletnek tűnt felvonni az elmémre anyám mentális pajzsát. Nem tudtam milyen képességei vannak itt a vámpíroknak, de abból, amiket Adam elmesélt egész félelmetesek lehetnek. Így legalább az agyam biztonságban van tőlük. Nem tudom úgy kiterjeszteni, mint anya, de most nem is ez a célom. Elég, ha engem véd.

Fogalmam nincs mennyi idő telhetett el, de úgy látszik elaludtam nagy gondolkodásomban, amivel végül semmire sem jutottam. Mikor felálltam a földről, közeledő léptek zaját hallottam meg. Kinyílott a zárkám ajtaja és egy fiú jött be rajta. Olyan magas volt, mint én és a szeme pedig rubinvörös volt. Ijesztő látványt nyújtott. Gyorsan „letapogattam” a képességét és egy kis koncentrálás után rájöttem, hogy nagy bajban vagyok. Ez a vámpír ki tudja kapcsolni az érzékeimet! Amilyen gyorsan csak tudtam lemásoltam és egy kicsit megnyugodtam, amikor magamnak tudhattam ezt a képességet. Talán ezzel már juthatok valamire. Aztán rájöttem, hogy felesleges volt aggódnom. A pajzson nem juthat át a képessége! Amíg az elmémen van, nem érhet baj. Ettől aztán határozottan felvidultam, de örömöm nem tartott sokáig. A fiú szó nélkül megragadott és kihúzott a zárkámból.

- Hová viszel? – kérdeztem dühösen.

- Aro hívatott – mondta nemes egyszerűséggel.

- És, ha nem akarok menni? – kérdeztem pimaszul és megálltam.

- Márpedig jönni fogsz! – Azzal megtaszított hátulról.

- Hülye! – morogtam a bajszom alatt. Már egy csomó ideje haladtunk, amikor végre egy nagy teremhez értünk, ami tele volt vámpírokkal. Amikor benyitottunk az ajtón minden szem rám szegeződött. Aro szólalt meg legelőször.

- Elizabeth! Csakhogy megérkeztél! – kiáltotta. – Be szeretném mutatni a családomnak a bámulatos képességed! – mondta lelkendezve. Kezdett bennem körvonalazódni, mit is akar, és amikor újra megszólalt a sejtésem beigazolódott.

- Jane, drágám. Csak, ahogy megbeszéltük. Nézzük, mit reagál rá. – Jane angyalian elmosolyodott, majd rám pillantott. Vártam, hogy mi következik, de semmi nem történt. Újra használtam az adottságom és megéreztem a képességét. Te jó ég! Ez a lány kínozni tud! Újra hálát adtam az égnek, anyám képességért. Majd egy pillanat múlva rájöttem mit jelent ez. Rám nem hat az ő képessége, de én letudom azt másolni és… Ördögien elmosolyodtam. Gyorsan magaménak tudtam a képességét és Jane vicsorgó képére koncentráltam. Nemsokára meg is lett az eredménye. Jane arca eltorzult a fájdalomtól és a földre esett. Egy fájdalmas sikoly hagyta el a torkát, majd megfeszült testtel vonaglott a földön. Pár másodpercig még hagytam, hadd szenvedjen, majd abbahagytam. Jane lihegve kelt fel, majd elhátrált előlem. Az összes vámpír kigúvadt szemmel bámult engem, kivéve Aro-t. Ő harsány kacagásra fakadt.

- Hát ez csodálatos! – kiáltotta nevetve. Jane mérgesen fújt rá, mire én is elnevettem magam. Hülye kis törpe.

- Vezesd vissza a cellájába, Alec! – mondta Aro még mindig vidáman. – Mára ennyi elég is volt. Viszlát, Elizabeth! – Alec újra megszorította a karomat és elkezdett a zárkám felé húzni. Én még utoljára visszafordultam rávigyorogtam Jane-re, mire az vinnyogva a földre zuhant. Újra felkacagtam és utána készségesen mentem a cellám felé…